ÁLLÁSBÖRZE KIÁLLÍTÓK / REHAU-AUTOMOTIVE KFT.

REHAU-AUTOMOTIVE KFT.

REHAU-AUTOMOTIVE KFT.

REHAU Magyarországon

A REHAU 1993 óta van jelen Magyarországon, ekkor nyitotta meg budapesti értékesítési irodáját, mely később Biatorbágyra költözött. Immáron 25 éve szállít építőipari, és egyéb ipari megoldásokat ügyfelei számára. A REHAU ezen üzletága jelenleg 40 munkatársat foglalkoztat, forgalma pedig körülbelül 4 milliárd forint évente.

A REHAU Automotive üzletága 2005-ben érkezett Magyarországra. Győrben nyitott összeszerelési és logisztikai központot annak érdekében, hogy az Audi gyár igényeit JiT / JiS (just in time / just in sequence) rendszerben, azaz előre készletezés nélkül, gyártósorra szállítva tudja kiszolgálni.
A REHAU-Automotive Kft. 2011-ben alakult. 2013-ban a győri gyár kapuinak megnyitásával egyidőben magába olvasztotta az addigi logisztikai központot is.

A győri gyár legfőbb termékeit a lökhárítók és hátsó légterelők jelentik, emellett azonban más külső karosszéria elemet is gyártanak, mint pl. külső ajtóvédők, vagy küszöbborítók.

A REHAU 44 hektár területet vásárolt meg tervei megvalósításához, ám egyelőre ennek csak valamennyivel több, mint a fele kerül beépítésre. Ennek oka: a vállalat elegendő területet kíván hagyni az esetleges jövőbeni fejlesztésekhez.
– Külső alkatrészeket, például lökhárítókat, spoilereket, illetve egyéb pótalkatrészeket gyártunk majd az újhartyáni 63 ezer négyzetméteres üzemben 2019 év őszétől. Világszinten is a legmodernebb REHAU-Automotive gyáregységet építjük fel.

 




« Vissza az előző oldalra!

Állások Győr- A legfrissebb győri álláslehetőségek egy helyen! - Magyar